Cimke: 20. század

Guzel Jahina: A Volga gyermekei

Az elbeszélő pedig olykor kilép a Bach által átlátható térből és történésekből, hogy mi láthassuk, hogyan válik a 18. században még jó munkaerőnek és adófizetőnek tartott szorgalmas német közösség a Szovjetunióban ellenséggé, hogy a rettegő, ezért túlbuzgó alattvalók hogyan tudják túlszárnyalni a megvalósítás során a vezér legmerészebb elképzeléseit is. A haldokló Lenint és a biliárdozó vagy kóbor kutyákat etető Sztálint bemutató részletek kicsit tendenciózusak, de nem hiányoznak azokból sem a szimbolikus elemek. Azt hiszem, a legjobban az az epizód sikerült, amikor a nagy vezér hatalmas birodalmában utazgatva véletlenül leszáll a vonatról, és leereszkedik népéhez, de mindent annyira kicsinek lát, hogy pánikba esik, és elmenekül.

Presser Gábor: Presser könyve

Presser a könyvben elsősorban sztorizik, közben pedig mintha csak egy asztal mellett vacsorázva mesélne, eszébe jutnak más történetek, gondolatok, történelmi adalékok, és tulajdonképpen így áll össze ez a könyv. Nem anekdotagyűjtemény, nem önéletrajz, nem az LGT-sztori, nem visszaemlékezés a Kádár-rendszerre, hanem egy kicsit minden egyszerre. Időnként Presser szövegei szórakoztatóból ismeretterjesztő jellegűvé válnak, és egészen alaposan tárgyal szakmai témákat is, mint a jogdíjak igazságossága, vagy hogy hogyan zajlott a stúdiómunka a nyolcvanas években.

Oravecz Imre: Kedves John – Levelek Kaliforniába

A Kedves John – Levelek Kaliforniába az egyik (vagy talán a) legszemélyesebb műve Oravecz Imrének, amelyben a szerző a fiktív irodalmi levél segítségével minden gondját-baját, örömét-bánatát őszintén és tabuk nélkül megírhatja – a valóságban egyébként nem létező – John nevű barátjának.

Jelena Csizsova: Nők férfi nélkül

A Nők férfi nélkül nem túl terjedelmes regény a maga 240 oldalával, de annál súlyosabb: nagyon is nehéz témákat ölel fel. Panaszkodás, vádak, ítéletek nélkül mesél el egy történetet az 1950-es évek Leningrádjából, egy olyan fiatal nőről, akinek rövid és nehézségekkel teli életében az örömet a kislánya jelentette, és akinek minden vágya és igyekezete arról szólt egészen az utolsó légvételéig, hogy a gyermeke jövőjét a legjobb tudása és lehetősége szerint egyengesse. Érződik a műből az adott történet női szereplőinek szívóssága, ereje, néha elgyengülése és botladozása, ám ezekből újult erővel való kilábalása, a végsőkig való kitartás, és mindenekelőtt a hit és a szeretet, valamint ezek erejében való remény és bizakodás.

Arsène Wenger: Életem piros-fehérben

Arsène Wenger a rá jellemző stílusban veszi végig élete és karrierje legfontosabb állomásait önéletrajzában, ami nem csupán futball- és sportkönyvként, de akár életvezetési útmutatóként is megállja a helyét. A francia szakember autobiográfiája azonban nem nyitja szélesre a magánéletére néző ablakokat, és a szöveg gazdaságossága épp annyira erénye, mint amennyire az egyik legfájóbb pontja is.

Esterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj

Ha az ember kezébe veszi Esterházy Péter második könyvét, a Pápai vizeken ne kalózkodj!-t, vagyis újra kalózkodásra adja a fejét, és a cím első szaváról nem az éppen regnáló Ferenc és nem is a könyv megjelenésekor hivatalát betöltő VI. Pál, de még csak nem is a tisztség jut eszébe, hanem Pápa városa és annak is messze földön híres húsüzeme (és a nagyapja és apja, ahogy a könyv beszerzése és a családi első olvasat idején eszi a valószínűleg az ebből a húsgyárból származtatott szép emlékű krinolint), akkor ezzel valószínűleg tévúton jár, még ha úgy is akarná kiverekedni magát ebből a hosszúra nyúló első mondatból, hogy a zárójeles részt kihúzza, és azt feltételezi, hogy a könyv első harmadát kitevő pincér-novellákban megjelenő húskészítmények némelyike eme Veszprém megyei kisváros 1913-ban alapított húsfeldolgozó üzeméből vette az útját az étteremben a mesterséget űző pincér, vagyis Miklós kezei közé, hogy a vendégei elé tárja.

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Megítélésem szerint a regény hangvétele alapvetően eltér attól, amit Christie-től megszokhattunk. Ebben az esetben sokkal több a belső monológ, ami a mondatok hosszúságában és a szóhasználatban is eltér az események olykor kissé szikár leírásától, ráadásul hiányzik a detektív figurája is. Arról nem is beszélve, hogy a „mindenki mindenre és mindenkire gyanakszik” megoldásnak köszönhetően a Tíz kicsi néger műfajilag sokkal közelebb áll a rém-, mint a detektívregényhez.

Michael Ondaatje: Az angol beteg

Almásy Lászlóval kapcsolatban a regény során felvetődő kérdések spirálja kis túlzással a végtelenbe tart, számuk párhuzamosan nő az elolvasott oldalak számával, ami abból is adódik, hogy a képzelet és a valóság szokatlan módon keveredik Az angol betegben. Ez egyik oldalról kérdéseket szül, míg a mérleg másik serpenyőjébe egy szimbólumokkal átszőtt, zavarbaejtően precíz lélektani látlelet kerül, egyben egy szívbemarkoló történet a háború során megélt hétköznapi árulásokról és örömökről.

Térey János: Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba

A szöveg – szemben a mottóban megidézett Zoltán Gábor-művekkel – fantasztikus arányérzékkel adagolja hol Radnóti eklogáit idéző időmértékes soraiban, hol tűpontosra csiszolt prózai mondataiban az iszonyatot, a kisember felelősséghárítását, nyüszítő halálfélelmét, ügyeskedéseit, miközben jönnek az oroszok, van, akit meggyilkolnak, van, aki elmenekül, van, akit kirabolnak, van, aki visszatér.

Sághy Miklós: Az irodalomra közelítő kamera – XX. századi magyar irodalmi művek filmes adaptációi

A kötet elméleti részének jelentősége alapvetően nem az információk újszerűségében rejlik, s nem is az adaptációelméleti munkák sokat citált példáiban. Sághy összeollózza az adaptáció körül kialakult hazai és idegennyelvű diskurzusok főbb tételeit, de saját reflexióival egészíti ki, összefüggéseiben láttatja azokat és a mögöttük megbúvó prekoncepciókat – a kötet már csak ezzel is nagy segítséget nyújthat a kezdő kutatóknak kiigazodni a mozgóképes szakirodalom tengerében.