SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Jó hangulata van, nem kevés művelődéstörténeti érdekességgel ételekről, ruhákról, úgy általában a római életmódról. Történelmileg is hitelesnek tűnik, megvannak a fontos és a kevésbé ismert, nem olyan fontos események, bár néhány évszám nekem hiányzott belőle. Tetszett a két főszereplő jellemábrázolása, hogy mindketten erősek és intellektuálisan is társai egymásnak.
Könyvek a hülyékről és a hülyeségről, izgalmas és tanulságos történetek.
McCammon azonban a szokásosnál egy fokkal árnyaltabban, urambocsá, okosabban, érzékenyebben nosztalgiázik. Nem csak a 12 éves Cory felnőtté válásának édeskeserű, mágikus realista történetét meséli el, hanem az ötvenes években egyfajta idealisztikus státuszba emelkedett, coca-colás, kisvárosos, „drágám, megjöttem”-es, vagyis az úgynevezett klasszikus Amerika bűnbe esésének, hanyatlásának (vagy talán csak szintén: felnőtté válásának) regéjét is.
Shakespeare felvállalja a csodát. Atwood gyanúba keveredik, hogy cinkelt lapokkal játszik, és az irreálisat adja el csodának. Nem biztos, hogy baj, mindenesetre gyanús – az olvasó zavartan tötyörög a fegyintézet kapuját őrző két tréfás ajtónálló előtt, akik folyton hagyják magukat átverni: őket veri át a szerző, vagy engem, vagy magát? Mindenféle átverésre vevők vagyunk – jó volt olvasni.
Ha karácsony, akkor először az ajándékozás és a többi elengedhetetlen kellék, gyermekmondókák, a Wham! és a Reszkessetek betörők! jutnak az ember eszébe. Akiknek rossz élményei vannak az ilyenkor esedékes családi összeröffenésekről, azoknak leginkább az előbb halászléhez használt merőkanál, és a testi épségre potenciálisan veszélyes felhasználásmódja jut az eszébe. Ha viszont valaki Stephen King fia, előbb a Mikulásra asszociál, majd gyermekrabló sorozatgyilkost fabrikál belőle. Üdv Karácsonyországban, ahol „minden nap karácsony van, és a boldogtalanságot törvény bünteti”. Túravezetőnk Joe Hill, aki veszett járgányával, a Nos4a2-val elkalauzol az emberi psziché legmélyebb, legsötétebb bugyraiba.
Ez egy remek regény, mert
– megalapozottan része egy regényciklusnak, nem csak azért, hogy többet hozzon a konyhára, vagyis
– a cselekményszerkezet mutat tervszerűséget (van neki olyan)
– elég egyedi a világa
– határozottan jobb, mint az első könyv, itt már nem csak az udvari intrikák kapnak szerepet, kezdjük látni a nagyobb képet is
– a mellékszereplői jól sikerültek…
Lucy Strange könyve jó példa arra, hogy érdemes YA könyveket olvasni felnőtt fejjel is, mert gyönyörűen végiggázol az ember lelkén, hogy aztán egy rózsaszín naplementébe tekintve az ember rájöjjön, hogy mégis van remény, újra lehet kezdeni, fel lehet állni a legnagyobb bánat mélyéről is.
A lapokról sütött a könyvek és az olvasás iránti megingathatatlan hűség. Ez a könyv számomra az a bizonyos, nagybetűs KÖNYV. Gyógyír és balzsam a léleknek.
A két írónő egy rettentő nehéz témát, a II. világháború és a német megszállás borzalmait dolgozza fel, mégis, a könyv könnyed, teljes kikapcsolódást nyújt úgy, hogy közben megannyi történelmileg hű részlet és esemény tárul a szemünk elé.
Két szálon két szereplő életét követjük nyomon az 1700-as évek Londonjában, egy népszerű kurtizán és egy szerencsétlen kereskedő a két kulcsfigura, akiknek a sorsa (nem meglepő módon) összefonódik a címben beharangozott hableány miatt. Mr. Hancock szert tesz a mitikus lényre, némi noszogatásra belátja, hogy ez kiváló üzleti lehetőség – és találkozik Angelica Neallel az ünnepelt prostituálttal.
De mindent összevetve jól esett, csöppet sem bántam meg, hogy elolvastam (amit mellesleg igen gyorsan ment).