Szilárd Leó: A delfinek hangja
A delfinek hangja ezzel együtt is értékes és szórakoztató olvasmány, általa beleláthatunk egy zseni elméjének működésébe, közelebb kerülhetünk a hidegháború abszurd és groteszk logikájának megértéséhez.
Author: Kritikus
Rakel Haslund-Gjerrild: Ádám a Paradicsomban
Tehát elmondható, hogy a nyelv ezúttal is központi szerepet kap a kötetben, ám míg az előzőben az egyik, vagy talán az utolsó ember vesztette el a nyelvromlás, nyelvvesztés révén a kapcsolatát a világgal, addig az új műben egy festő rendkívül egyéni látásmódja révén hoz létre egy olyan művészi világot, amellyel sokszor nem igazán tudnak mit kezdeni a kortársak.
Bartis Attila: A vége
Már emiatt is érdemes újraolvasni a regényt, hiszen A vége ezek szerint egy fontos irodalom- és kritikatörténeti kiindulópont: rámutat arra, hogy valójában már sokkal korábban kritikai diskurzus (mondhatni: vita) tárgyát képezi a kortárs magyar irodalom „lektűrösödése”.
Gregory Maguire: A boszorkány : a Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora
Mivel egy népszerű, és nagy becsben tartott műről van szó, kifejezetten bátor húzás volt Gregory Maguire részéről már önmagában az is, hogy ehhez hozzányúlt – és ráadásul ő teljesen újraértelmezte, gyakorlatilag feje tetejére állította az eredeti sztorit, és annak főgonoszát állította a középpontba.
Lénárt-Muszka Zsuzsanna: Lehetetlen választások: kortárs afroamerikai anyaszövegek és a rabszolgaság utóélete
Lénárt-Muszka Zsuzsanna Lehetetlen választások című első, doktori disszertációjára épülő monográfiája fontos és hiánypótló vállalást tesz a magyar irodalmi közegben: behozza az afroamerikai női és feminista szempontokat egy szintén kevés figyelmet kapó tudományág, az anyaságkutatás keretei közé.
Krasznahorkai László: Zsömle odavan
Krasznahorkai a tőle megszokott nyelven, végtelennek tűnő, ugyanakkor átlátható hosszúmondataival közelít a témához, és elsősorban az irónia látásmódjával ábrázolja az időskori elesettséget és naivitást, amit szinte tökéletes egészségi és szellemi állapota ellenére is képvisel a főhős.
Mieko Kawakami: Az éj szerelmesei
Intimitás és fájdalom násza bontakozik ki Mieko Kawakami második regényében, amely nemcsak összetett karakterrajzai révén pályázhat figyelemre, legfőbb erénye plasztikus fogalmazásmódjában rejtezik.
Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk
A Tizenhét hattyúk nem puszta zsonglőrmutatvány, öncéljába hulló játék vagy nyelvi brillír, hanem – és ezt termékeny nézőpontként ajánlom a tisztelt újraolvasónak – értelmezhető Esterházy Péter barokkba rejtőző, rétegelt önportréjaként is, melynek élvezeti értéke máig magas.
Bakos Gyöngyi: Nixon nem tud lépcsőzni
Szóval a Nixon nem tud lépcsőzni nagyjából ilyen, olyan emberekről szól, akik lehetnének azok, akik szembejönnek a Kálvin téri aluljáróban, az Astorián, vagy akik kinéznek egy ablakon a belváros bármelyik bérházában. És róluk nagyon jól szól: a szerző novellánként váltogat a szereplők és a stílusok között is, amelyek a maguk módján mind nagyon szépen és érzékletesen mutatnak be egy élethelyzetet, egy világlátást, vagy egyszerűen éppen azt, ahogy valaki érzi vagy érezhetné a valóságot a 2020-as években Budapesten.
Jennifer Egan: A mézeskalács ház
Egan kiegészíti és a generációs határokat áthágva folytatja Az elszúrt idő nyomában című korábbi regényét, tovább bonyolítva annak eleve szövevényes történetvilágát, és kidolgozva szereplőinek már amúgy is összetett kapcsolatrendszerét. Mondhatni, afféle könnyfakasztó, folytatásos tablóregényt tart a kezében a kíváncsi olvasó, méghozzá disztópikus keretbe foglalva.