Author: Kritikus

J. J. Abrams – Doug Dorst: S.

Viszont az, ahogy és főleg amilyen (!) formában jönnek az újabb és újabb, sokszor egymást is cáfoló bizonyítékok az ismeretlen hátterű és sorsú Strakával kapcsolatban, és az, hogy ezeket melléklet formában az olvasó ki tudja venni és kézbe tudja fogni, olyan élmény, melyet nem igazán lehetett volna más formában elérni. Így mi magunk is Erichez és Jenhez hasonlóan módon nyomozni kezdünk, és megpróbáljuk kibogozni ezt a korántsem egyszerű rejtvényt.

Pam Jenoff: Nő kék csillaggal

Pam Jenoff New York Times bestseller regénye, az 1942-1943-ban játszódó Nő kék csillaggal valódi alvilágjárás: mikor a krakkói gettót felszámolják a nácik, egy maroknyi zsidó a szennyvízcsatornába menekül a deportálás elől. A klausztrofób hangulatú történetet két nézőpontkarakter szemüvegén keresztül követhetjük, a gazdag, keresztény lengyel lány és a csatornában a túlélésért küzdő zsidó tinédzser sorsa összekapcsolódik, a két gyökeresen eltérő hátterű kamaszlány barátsága az összekötő kapocs a fent és a lent között.

Marina Sztyepnova: Város a szakadék szélén

Bár a Város a szakadék szélén a felszínen egy nevelődési regény, valamint egy szerelmi háromszög története, de igazából azt kívánja bemutatni, hogy a még vitathatatlanul szovjetnek született Ogarjov és a nála jóval fiatalabb, az európai kultúrára és az európai életre is kitekintő Malja, hogyan viszonyulnak egymáshoz, kisülhet-e bármi jó kettejük kapcsolatából.

Richard Powers: Rémület

A közös gyásszal küzdő, de rendkívül eltérő megoldásokat kereső apa-fiú páros történetének bemutatása mellett Powers olyan kérdéseket feszeget, minthogy egyáltalán, hogyan lehet beszélni a klímaváltozás következményeiről gyerekkel, hogy hogyan lehet gondolkodni más, nem-emberi élőlényekhez való viszonyunkról és felelősségünkről, és hogy mi értelme van keresni más bolygókon az életet, ha szemmel láthatólag azzal se bánunk túl jól, melynek részesei lehetünk.