SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
A kapitány lány iránti csodálata annak meg nem értése miatt szorul ebbe a szörnyű útvesztőbe. Störr, ez az egyszerű lélek a bohém Lizzy kedvteléseit éppúgy képtelen megérteni, mint művészetek iránti fogékonyságát, de legfőképp bonyolult gondolkodásmódját. A tehetetlenség dühbe fordul, az elvakult szenvedély pedig vad elméleteket, képzeteket és (bal)jóslatokat szül. Amelyek végül beteljesítik magukat.
A Narrenturm: Bolondok tornya a maga masszív 592 oldalával legalább olyan sokkoló, mint amennyi történelmi adatot, latin kifejezést és családfát zúdít az olvasóra. Annak ellenére, hogy nem könnyű olvasmány, tökéletesen hozza Sapkowski lehengerlően humoros stílusát és a tőle elvárt szintet.
A tizennyolc novella legtöbbje sci-fi, a fantasy és a mágikus realizmus műfaja visszaszorul, emellett a személyesség és érzelmesség ebben a kötetben jóval kevesebb szerepet kap, holott a hívószavak megegyeznek: Isten, haza, család. Csak az istenek itt digitális szörnyek, akik a bolygó pusztulásán vagy annak megmentésén feszülnek egymásnak, a haza egy elhagyott, majd újra terraformált bolygó vagy egy emlékkép a fizikai síkról, a család egy adathalom, amelyben a mintázatok nem a formális logika szerint ismétlődnek és öröklődnek tovább.
Egy szórakoztató ifjúsági könyv nagyon humoros karakterekkel és egy gyermekrablás rejtélyével.
Így aztán napló címén egy olyan komplex művet alkot, ami ugyan a műfajnak megfelelő formában és a vírus apropóján, de általánosságban mesél és elmélkedik az emberről, írásról, kapcsolatokról, a változásról és az elengedésről, de legfőképpen arról, hogy hogyan érdemes élni.
Marjorie Liu és Sana Takeda ezidáig idehaza három gyűjteményes kötetet számláló Monstress – Fenevad sorozata az utóbbi évek egyik legnagyobb fantasy szenzációja, mely mind a képregényrajongóknak, mind a fantasy szerelmeseinek nagy kedvence lett. A Monstress azonban jó eséllyel tarthat igényt a képzőművészet rajongóinak figyelmére is, ugyanis a szecesszió és a manga találkozásából született tablói az utóbbi évek legigézőbb képeit kínálják az olvasóknak.
Presser a könyvben elsősorban sztorizik, közben pedig mintha csak egy asztal mellett vacsorázva mesélne, eszébe jutnak más történetek, gondolatok, történelmi adalékok, és tulajdonképpen így áll össze ez a könyv. Nem anekdotagyűjtemény, nem önéletrajz, nem az LGT-sztori, nem visszaemlékezés a Kádár-rendszerre, hanem egy kicsit minden egyszerre. Időnként Presser szövegei szórakoztatóból ismeretterjesztő jellegűvé válnak, és egészen alaposan tárgyal szakmai témákat is, mint a jogdíjak igazságossága, vagy hogy hogyan zajlott a stúdiómunka a nyolcvanas években.
Ljudmila Ulickaja az idén úgy döntött, leporolja 42 évvel ezelőtt írt forgatókönyvét, és megmutatja, milyen reakciókat vált ki az emberekből egy járvány. A valós eseményeken alapuló Csak egy pestis az egyik leghátborzongatóbb történet, amit 2020-ban olvashatunk, mégis reményt ígér.
Minden bizonnyal nem váratlan az sem, hogy Kleinheincz Csilla és Roboz Gábor harmadik válogatását is a fantasy túlsúlya jellemzi. A science fictiont pedig már végképp hátrahagyták a mi valóságunkból kiinduló, de azt alaposan megcsavaró, meglehetősen különös vagy éppen horrorisztikus irányokat vevő weird sztorik is.
Elsősorban azért lenyűgöző a könyv, mert érzelmileg roppant bátor – sokkal bátrabb, mint amit a mai sci-fi és fantasy fősodor megenged magának. Azt hiszed, George R.R. Martin merész volt, amikor az első könyve végén lefejezte Nedet, vagy mert megírta a véres esküvőt? Bradbury kacagna rajta; az ő történetei az ember valódi (mármint „nem fantázia-világbeli, hanem benned is mindennap létező”) érzelmeivel dolgoznak; ő megenged magának olyan végkicsengéseket, amik a fikciós műfajok minden megszokott sémájával szembemennek, és empatikus lelkedet kifacsarják. És ebből az írói bátorságból néhány valóban nagyszerű novella keletkezett, a hangvétel és alműfajok nagy változatosságában: kalandos sci-fi, apokaliptikus és posztapokaliptikus történetek, disztópia, horror.