Fredrik Backman: Hétköznapi szorongások
A Hétköznapi szorongások alapszituációja annyira viccesen kaotikus, hogy talán még a fénykorát élő Rejtő Jenő is elpirult volna tőle. Backman regénye azonban nemcsak ettől érdemel dobogós helyet kedvenc idén megjelent könyveink között. A mű (Backmanra kevésbé jellemző módon) in medias res, vagyis a dolgok közepén nyit, és ahogy a könyvben oldalról-oldalra haladunk előre, úgy lépegetünk az idősíkban egyre visszább. A Hétköznapi szorongások egy hídról leugrani készülő ember sztorijával nyit, aztán irány a rendőrség kihallgatóterme, ahol a bankrabló által fogva ejtett, immáron kiszabadult túszok mesélik el, eléggé ügyetlenül, mi is történt velük tulajdonképpen. A térben és időben ide-oda ugráló regény már-már egy krimi paródiának is beillene, ami inkább vicces, mint izgalmas.
Tegdes Péter teljes kritikája itt olvasható.
Budapest : Animus, 2020