SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltár
Ai Weiwei memoárt írt 1000 év öröm és bánat címen, hogy elmondja fiának a történetét, amiből kihagyhatatlan a jobboldali költő, Aj Csing nagyapa élete: huszadik századi családtörténet, ami megmutatja, az autokrata elnyomásban a művészet valódi túlélési technika.
A regény alaphelyzete egy fekete és egy fehér házaspár szoros barátsága. A fekete Gwen Shanks és a fehér Avia Roth-Jaffe bábák, az otthonszülés elkötelezett támogatói. A férjek, a fekete Archy és a zsidó Nat apró second hand lemezboltot működtetnek, Tropakörnyék elnevezés alatt. Az Oakland fehér, illetve fekete lakónegyede között húzódó lepusztult területről elnevezett üzlet eleve veszteséges, ráadásul a profi sportolóból popmogullá átvedlett fekete milliárdos, Dumdum Goode a közvetlen közelében szeretné felépíteni legújabb üzletközpontját.
Milan Kundera is ezzel a problémakörrel foglalkozik, miközben filozófiai, történelmi és politikai színezetben tálalja a `68-as prágai tavaszt, s az események sodrásában vergődő szereplők életét. Egy orvos, egy pincérnő, egy festőnő, és még néhányan mások, mind ebben a zűrzavarban álmodják az életüket, bizonytalanul keresik a boldogságot és önmagukat, ám hiába, hiszen csupán küszködnek kapcsolataikban és munkájukban, nem lelve helyüket a világban.
Azaz az államszocializmusnak nevezett államkapitalizmus rendszerében voltak eltérő ideológiai frontok, melyek adandó alkalommal ízlésnek is tűnhettek, de nem létezhetett a művészet magától értetődő szabadsága. Mindez, mint azt Herczog Noémi igen pontosan látja s érzékletesen írja le könyvében, nem létezhetett volna a kritikai gépezet nélkül, melynek bizony fontos része volt az a feljelentő kritika, amely az ideológia aktuális állapota, elvárásai és szükségletei által meghatározott kultúrpolitika eszköze volt.
Jonathan Franzen regényét viszont kifejezetten azoknak ajánlom, akik egyébként nem is szeretik a családregényeket, mert unalmasnak, esetleg cselekményszegénynek tartják őket. Az amerikai író úgy mesél, hogy egy percre sem veszíti el a legfőbb fonalat, ám közben mellékszálakon, melléksztorikban mutatja meg a szereplőket a maguk mélységében. Mi pedig észre sem vesszük, hogy elkanyarodott, annyira szervesülnek a nagy egészbe a kisebb-apróbb történetek.
A szerző most kronologikus rendben, korszakok köré épített könyvének öt fejezetében követi nyomon az amerikai film hazai jelenlétének útját az 1941-től való eltűnésétől kisebb-nagyobb kitérőket követően fokozatos, mind követelőbb Kádár-korszakbéli térhódításáig, egészen az 1989-es rendszerváltásig.
A Rosszfiúk világforradalma – Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története a dicsőséges/nevetséges/tragikus 133 napot az előző könyvhöz hasonlóan időrendben, de az államszervezéstől a külpolitikán át a hadi cselekményeken keresztül a közoktatásig különböző témánként, rengeteg name dropping-gal és easter egg-gel meséli el, nem kímélve egyik politikai oldalt vagy társadalmi osztályt sem.
Leginkább azonban egy elemi – zsigeri – példázat hitről, szeretetről és szabadságról, szétszóratásról és egybegyűjtésről, csupa olyan fogalomról, ami egyben érzet is, és amit elmagyarázni hívőként a nem hívőnek tulajdonképpen lehetetlen.
Faye Elimane és Az embertelenség labirintusa utáni nyomozása adja Sarr regényének gerincét, ami elég hamar egy földrészeken és korszakokon átívelő, elképesztő energiájú történetté növi ki magát, két világháborúval, sok nyomozással, némi mágiával és az irodalom iránti szüntelen rajongással.
A Második Magyar Köztársaság is krimi, melynek főhőse egy keménykötésű, egyúttal érzelmileg involválható és intellektuálisan kvalifikált nyomozó – Nemes Albertnek hívják, többször is mondja vagy idézi, hogy senki sem érdemli a halált –, a kulissza ellenben egy olyan város és ország, amelyek soha nem léteztek, és nem is létezhettek. Azaz létezhettek volna: ha sikerül a kiugrási kísérlet a nagy világégés vége felé, és Magyarország semleges lesz, ahol sem a nyilasoknak, sem a kommunistáknak nem osztanak lapot, az 1956-os események pedig bár nem maradnak el, de másképpen történnek meg.