Kertész Ákos: Makra

Nem tudom, ki mennyire tudja megszokni és elfogadni az egylégterű közlést. Engem zavar, könnyebben elkalandozom benne, mint ha az elfogadottak szerint tagolva lenne a párbeszédes szöveg. A koncepció nyilván az: feszültségből/feszültséggel közöl (bennem legalábbis ezt az érzetet váltja ki az egy szuszra kiöntés). Esetleg érzelemszegényebb, mert „csukva” mesél: nesze, hámozd ki belőle a lényeget; netalán hadar: vonja el a figyelmet, rám darálja, ne legyen időm ítélni, átérezni, támadni az elkövetett gazságokat. De ilyen mesélésnél az igazság is elvész, nem?

Erről a Veráról több dolog jut eszembe. Egyrészt tipikusan az az ember, akit kapásból pofán vágnék, ha lehetne ilyet büntetlenül, és ha megbocsáttatnék eme cselekedet. Roppant hergelő. A másik: pontosan visszaadja a személyiségjegye annak a korszaknak az agymosását, amit ilyen butuska, de magukat a világ legfilozofikusabbnak tartó személyeivel lehetett kivitelezni, az abszolút igaz és szent ideológia égisze alatt. Harmadrészt: nőként is egy gusztustalan féreg, aki így képes gyermekvállalásról nyilatkozni; továbbá aki ilyen szinten képes a másikra ráülni, rajta uralkodni kipuhatolva, visszaélve azzal, hogy a másik a hangulati rezdülései hatására hajlik vagy egyenesedik. Az utolsóként: annyira frappáns már-már aranyköpésnek beillő mondatokkal van tűzdelve, helyenként akár oldalakat is lehetne idézni belőle, tökéletesen kor- és személyiséghű.

Ez a könyv valami borzalom. Kár volt olvasni, ugyanakkor mégis jó, ha tudok róla. Csak a tömény negatívumot és hányingert érzem utána. Rettentő bosszantó mindhárom főszereplő, akik a képzeletbeli szerelmi ‘háromszögben’ vettek részt. Makra is gyomorforgató, hát még Vera, majd utóbb Sztanek, az újdonsült ‘nagy szerelem’. Feláll a hátamon a szőr a regény összhatásától. Bruááááf.

Igen, itt a végén kapunk feloldást. Nagy vonalakban: sok embernél azt veszem észre, nem tud megbékélni az életével, mert él valamilyen módon, de belül folyamatosan más jellegű létre vágyik. Odáig kellene eljutni – ami a legfontosabb az életben az önnyugtatás szempontjából –, hogy a lehetőségekből, körülményekből hozza ki a legtöbbet, azokat vagy építse be magába, ha nem tud rajtuk változtatni, vagy ha igen, akkor tegyen lépéseket afelé, amelyik irány majd a kiegyensúlyozott élethez viszi. De tényleg, a legfontosabb az, hogy egy belső, nyugodt megrendíthetetlen magot tudjunk kialakítani magunkban, amelyik biztos és megingathatatlan, amelyikbe tekintve bármikor kiegyensúlyozó erőkre lelhetünk, megkapjuk tőle a feloldozást, a tartalékot, amellyel folytathatjuk a mindennapokat, ha éppen nehézkesek az elkövetkezendő lépések. Közhelyesen: sosem szabad feladni. Ja és felejtsük el a környezet elvárásait. Csak az Ég az, ami mutathatja a mértéket

Végül lepontoztam, mert annyira nem jó. Pedig lehet, hogy éppen ettől jó, hogy olyannyira visszaadja az eredetileg szándékolt lelki lehúzást. Vagyis profin megírt. Mégsem vágyom vissza.

Budapest : Trend, 2024

A további kiadásokat keresd katalógusunkban.

(A könyvajánlót Georgina küldte nekünk, köszönjük!)