Kategória: Kaland, thriller, horror

Caleb Carr: A sötétség angyala

Emlegettem már, hogy nem vagyok igazán krimirajongó, mégis fantasztikus élmény Carr könyveit olvasni, hiszen többszörösen túllép a bűntény-nyomok-megoldás egyszerű receptjén, és – Dr. Kreizler karakterének segítségével – darabokra szedi az emberi természetet minden mozgatórugójával együtt. Nem feledkezik el arról sem, hogy nem elég tudni, ki a tettes, azt bizonyítani is kell. Így, míg A halál angyalában nagy botrányt kavart gyilkosságok nyomán kergettünk egy ismeretlen, de egyre inkább kiismerhető tettest, addig A sötétség angyalában (a könyv hosszúságához mérten) szinte azonnal megismerjük a tettes nevét – ő maga mégis mindaddig kicsusszan a markunkból, amíg nem tudjuk pontosan, mi készteti szörnyű tetteire, s ez hogyan használható fel ellene.

Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma : apokrif történelmi rémlátomás

Noha maga a kötet alapkoncepciója egyszerű – szabadítsuk rá az élőhalottak seregét a középkori Magyarországra –, a szerző szerencsére kihozza a történetből, amit lehet. Egyáltalán nem csak arról van szó, hogy kapunk egy sokadik zombi-inváziós sztorit, amelyben modern fegyverekkel felszerelt férfiak és nők helyett lovagok irtják a megelevenedett hullákat. Noha az akcióé a főszerep, de a regény folyamán egyre többet foglalkozik azzal is a szöveg, hogy a középkori emberek hogyan tudják feldolgozni az élőhalottak megjelenését, mit tudnak kezdeni ezzel a bizarr jelenséggel. Bíró szerencsére több különböző választ is ad a kérdésre, remekül illusztrálva a különböző hátterű személyek felfogását. Közben az is végig érezhető a szövegben, hogy a középkori embernek a feltámadás-feltámasztás jelenségéhez egészen máshonnan és máshogyan közelít, mint mi.

Andrzej Sapkowski: Narrenturm: Bolondok tornya (Huszita-trilógia 1.)

A Narrenturm: Bolondok tornya a maga masszív 592 oldalával legalább olyan sokkoló, mint amennyi történelmi adatot, latin kifejezést és családfát zúdít az olvasóra. Annak ellenére, hogy nem könnyű olvasmány, tökéletesen hozza Sapkowski lehengerlően humoros stílusát és a tőle elvárt szintet.

Guillaume Musso: Az ​írók titkos élete

Raphaël kutatás közben sötét titkokra talál, de kerekedik a 2000-es évek elején induló, majd 2018-ban folytatódó véres bűnügyi történet Mathilde, egy köteg szerelmes levél, a könyvesbolt tulajdonosa és Fawles elbeszélése alapján is. Minden elbeszélő új, váratlan részletekre világít rá, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem tudjuk többé letenni a regényt.

Hellboy : A gonosz két arca

A gonosz két arca címre hallgató válogatás szépen bemutatta, hogy nagyon is sok meglepetés, váratlanul szórakoztató és hangulatos történet rejtőzik még a Hellboy-életműben, amiket kár lenne kihagyni. Elvégre hol máshol találkoznánk fehér lovat megülő, szőke boszorkánnyal, egyiptomi múmiával, gigantikus disznóharcossal és maláj démonnal alig pár oldalon belül?

Moskát Anita: Irha és bőr

Az írónő egyik legnagyobb erőssége, hogy az általa teremtett világokban nagyon átgondoltan, logikusan és realisztikusan építi fel a társadalmi-politikai rendszerek működését. Rendkívüli módon ért a hangulatteremtéshez, ami az Irha és bőrben különösképp zseniálisra sikerült. A helyszínválasztásai jól megfontoltak, szorosan kapcsolódnak az események sorozatához, érezhető olvasás közben, hogy mindennek pontosan meghatározott szerepe van a történetben. Ami azonban igazán érdekessé teszi a sztorit, hogy három, teljesen különböző helyzetű főszereplő nézőpontján keresztül láthatjuk ugyanazt a világot.

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Megítélésem szerint a regény hangvétele alapvetően eltér attól, amit Christie-től megszokhattunk. Ebben az esetben sokkal több a belső monológ, ami a mondatok hosszúságában és a szóhasználatban is eltér az események olykor kissé szikár leírásától, ráadásul hiányzik a detektív figurája is. Arról nem is beszélve, hogy a „mindenki mindenre és mindenkire gyanakszik” megoldásnak köszönhetően a Tíz kicsi néger műfajilag sokkal közelebb áll a rém-, mint a detektívregényhez.

Classics Reimagined, Edgar Allan Poe : Stories & Poems

Retold with illustrations by distinguished artist David Plunkert, this edition of Classics Reimagined, Edgar Allan Poe will beguile your sad soul into smiling once again. Baltimore-based artist David Plunkert takes you on a dark journey into the gothic stories and poetry of Edgar Allan Poe. Classic stories of the macabre take on a whole new meaning when you experience them accompanied by David Plunkert’s mystical, and sometimes haunting, interpretations.