Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér

326

Kattints a képre, és nézd meg a katalógusunkban!

„Báró Wenckheim hazatér, mondja a 2016-os regény címe, és ahogy a szövegben az olvasó előrehalad, mintha valóban arról volna szó, hogy a Dél-Amerikába származott magyar arisztokrata hazatér szülőföldjére, egy meg nem nevezett, de könnyen azonosítható Békés megyei városba. A bevezető fejezet után két szálon fut a történet, s első látásra mindkét szál szatirikus, már-már bohózati elemekből áll össze. Az egyik történet az önmagába zárt, érdektelen kisvárosé, amelyet hihetetlen izgalomba hoz a bulvársajtóban megjelent hír, amely szerint az Argentínába származott arisztokrata nemsokára hazatér szülővárosába. Báró Wenckheimtől csodát várnak, mindenki abban bízik, hogy a városé lesz a mesés vagyon, és hogy ezzel új élet kezdődik. Az olvasó azonban a másik történetből, a Wenckheim Béláéból már tudja, hogy az idősödő báró rég elkártyázta mindenét, börtön várt volna rá, s hogy egyáltalán nem önként jön; hozzátartozói küldik haza, hogy ezzel mentsék a család jó hírét.

Krasznahorkai regénye egyértelműen az életmű jelentős állomása. A rendkívül gazdag, sokfelé nyitó szövegből három problémát emelnék most ki. Az első a magyarság-kritika, a második a műfaji kérdések halmaza, a harmadik pedig a tragikus kérdésköre.”

Szávai János teljes kritikája itt olvasható.

Ezek is érdekelhetnek...