Sofi Oksanen: Norma

210

Kattints a képre, és nézd meg a katalógusunkban!

“Sofi Oksanen ismét olyan regényt írt, amiben több generációnyi nő vonul fel, és semmi sem az, aminek látszik. Akár a borítón, a keblen ölelgetett kígyók is csak megfelelő fényben ismerszenek meg.”

“A lány egyértelműen a hajon keresztül fogja fel a világot. Nemcsak a szeme elé kerülő embereket jellemzi ez alapján, és ajánlgatja nekik a korpásodás vagy a töredezettség elleni szereket, de a saját hangulatváltozásait és megérzéseit is olyan kifejezésekkel írja le, mint például: „haja összekunkorodott”, „hajtincsei egyszer csak elkezdtek megfordulni”, illetve: „[…] csak titokban okolhatta a haját, mely magába szívta a többiek szorongását, és mióta zajlottak az elbocsátási tárgyalások, napról napra sprődebb lett. Hol nehezen vágható szögesdróttá, hol kenderkötéllé vált, késleltette őt reggelente, elnyújtotta az ebédidejét, a súlya pedig úgy nőtt, mintha arra készült volna, hogy háborúban védje meg őt.””

“Több ez a könyv ennél, de talán már azzal is fel lehetne kelteni az érdeklődést, ha csak annyit írtam volna: sokunknak ismerősen kacagtató, a jelen esetben mágikus realizmusig vitt ötlet, hogy a hajnak önálló akarata van. Ha nem is ez Oksanen legerősebb regénye, az író ismét tűpontos képet rajzolt egyén és struktúra viszonyáról, családról, női lélekről.”

(Orbán Krisztina)

A teljes kritika

Budapest : Scolar, 2016

 

 

Ezek is érdekelhetnek...